A Közüzemi Kft. évek óta tartó törvénysértése miatt adta be első előterjesztését a Jobbik új dunakeszi képviselője

A Jobbik az elmúlt években komoly harcot indított Dunakeszin az önkormányzat és intézményei, valamint az általuk alapított, közpénzből működő gazdasági társaságok átlátható működéséért. Ezek egyike, a Közüzemi Kft. hosszú évek óta nem teljesíti a közérdekű adatok nyilvánosságára vonatkozó jogszabályi kötelezettségeit, hisz honlapján a legfontosabb gazdasági és működési adatok annak ellenére sem érhetők el, hogy az ügyvezetőt többször, írásban felszólítottam a jogszabály betartására.

A csődtől súlyos önkormányzati százmilliókkal – az emberek pénzével – megmentett Közüzemi Kft. honlapján, a közérdekű adatok közé – törvénytelenül – nem töltötték fel többek között a társaság által kötött ötmillió forint fölötti szerződések adatait, valamint nem érhetők el a felügyelőbizottság üléseinek időpontjai, helyszínei és döntései sem. A cég pénzügyeit tekintve teljes láthatatlanságban, a lakosság szeme elől elrejtve működik, költi a városlakók pénzét, miközben az ellenőrzésére hivatott felügyelőbizottság működése is teljesen átláthatatlan.

A Jobbik képviselőjeként arra tettem javaslatot, hogy az Önkormányzat, mint a Közüzemi Kft. tulajdonosa szólítsa fel az ügyvezetést a közpénzek átláthatóságát sértő súlyos törvénysértések haladéktalan megszüntetésére, és gondoskodjon a cég átlátható működéséről, valamint szólítsa fel a felügyelőbizottságot a törvénysértések megszüntetésének ellenőrzésére. Amennyiben a törvénysértéseket a cég nem szünteti meg haladéktalanul, arra tettem javaslatot, hogy a képviselő-testület kérje fel a polgármestert arra, hogy a Nemzeti Információszabadság Hatósághoz forduljon az ügyben.

Varga Zoltán Péter
önkormányzati képviselő