Közérdekű adatigénylések, képviselői kérdések

A Jobbik számára a közélet tisztasága kiemelkedő fontosságú, e célért folytatott harc programunk egyik legfontosabb része - írtuk már korábban is többször. A közpénzek átlátható elköltése ellenőrzésének egyik módja a közérdekű adatigénylések benyújtása, mellyel a Jobbik és tagjai rendszeresen élnek Dunakeszin. Olyannyira sokszor, hogy ez többször már konkrét rosszallást is kiváltott a városi önkormányzatnál, a Közüzemi Kft-nél és más költségvetési szerveknél. Persze a hivatkozás mindig az, hogy a közérdekű adatigénylések benyújtásával a Jobbik "fölöslegesen leterheli" az adott szerveket, ez az indoklás eleve megbukik ott, hogy az adatigénylések teljesítése minden közpénzt szerv alapvető törvényi feladata, ahogyan például egy önkormányzat esetében az adók beszedése is - mégsem mondja senki, hogy ez utóbbi "fölöslegesen leterheli" az önkormányzati dolgozókat. Sokkal valószínűbb, hogy az adott szervek vezetőinek az nem tetszik, hogy az igénylésekre adott válaszok által esetleg kínos ügyekre derülhet fény - a Dunakeszi Úthálózatáért Közalapítvány ügye is egy ilyen adatigénylés eredményeként robbant ki és immár egy éve zajlik a nyomozás az ügyben.

Ezen az oldalon - mely folyamatosan, közvetlenül elérhető honlapunk jobb sávjában a "Közérdekű adatigénylések" logóra kattintva - a benyújtott adatigényléseinket és az arra adott válaszokat olvashatják, időrendi sorrendben.

A közérdekű adatigénylésektől kissé eltér, de funkcióját tekintve hasonló eszköz az önkormányzati képviselő kérdezési joga, így azokat ugyancsak ezen az oldalon jelenítjük meg a válaszokkal együtt.

Az elmúlt években a Jobbik kifejezetten sok adatigénylést nyújtott be, így visszamenőleg minden adatigénylést nem áll módunkban megjeleníteni, azonban az elmúlt évekből is folyamatosan töltjük majd fel erre az oldalra a jelentősebb igényléseket és az arra adott válaszokat.

Jobbik Dunakeszi Alapszervezete

Benyújtott közérdekű adatigénylések, képviselői kérdések

2016.