Válaszolt a Nemzeti Park - nem találtak bizonyítékot a természetkárosításra

Mint korábban beszámoltam róla, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósághoz fordultam, mivel korábbi sajtóhírek szerint Dunakeszi alsón egy magánterületen tartott filmforgatás során veszélyeztethették az ott élő madarakat és fészkeiket. Múlt héten közzétett bejegyzésemben arról tájékoztattam az olvasókat, hogy az ügyben a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai a helyszínen vizsgálódtak, a közvélemény figyelmét az ügyre irányító Rex Alapítvány tájékoztatása szerint pedig az Alapítvány feljelentést tett az ügyben.

A Rex Alapítványnak - a vélt törvénysértés okán tett - feljelentése miatt a rendőséghez már szükségtelen volt fordulnom, hisz esetleges feljelentésemet úgyis csak összevonták volna a korábban megtett feljelentéssel, azonban az ügyben információim szerint enélkül is tart a vizsgálat. Ugyanakkor a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósághoz közérdekű adatigényléssel fordultam, hogy megtudjam, mit állapítottak meg az ügyben, továbbá kikértem az ügyben felvett jegyzőkönyvet, hogy a közvéleménnyel ismertethessem annak tartalmát. A Nemzeti Park válasza a hét elején érkezett meg, melyet most közzéteszek az érdeklődők számára.

Varga Zoltán Péter

CsatolmányMéret
PDF ikon 3634_7_2017.pdf1.48 MB